A csónaknak nevezett kenu szerintünk minimum hajó.

2009. október 5., hétfő

"KRUMLOV"

.
.
.

.
.
Október 10-én, szombaton tehát a régóta és nagyon várt moldvai evezős maratonon leszünk, egyelőre úgy tűnik, az eddigi legnagyobb csapattal, vagyis bőven 30 fő felett. Ezzel a "darabszámmal" - bár nem mindenki száll majd vízre - az egyik legnagyobb résztvevői gárdát delegáljuk, persze csak a hazaiak után... A fenti logóra kattintva a rendezvény kétnyelvű honlapjára lehet látogatni, aki pedig Český Krumlovról szeretne többet, színesebbet megtudni, annak egy nyári bejegyzésünket ajánljuk figyelmébe! Mellékesen pedig a folyó (csehül Vltava) vízállása stb. itt látható.
.
Szoktuk mondogatni, hogy bár rajtszámokat is kapunk, elsősorban mégsem versenyezni megyünk, hanem élvezni a csúszdákat, az állóhullámokat, a borulást és a gyönyörű vidéket, így várjuk be egymást a 36 kilométeren - de ez természetesen részben előre is mentegetőzés, hiszen hátha... mégis... egyszer... elhozzuk az egyik kategóriadíjat... Ha meg idén sem, hát egyet se búsuljatok, ott rágja meg a Devla, verje el tífuszos jég, és körözzenek felette a kopasztott varjak! A verseny napján este úgyis közép-ejrópai buli lesz, másnap koradélutánig pedig séta a városban vagy ugye a már hagyományos lomberdős gombászás...
.
.
Sz'A'
.
.
.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése