Kezdünk! Kezdünk!... Akció!!!... Tessék!!!

Kedves egybegyűltek! A hét végén indul a Kalandorok dialektikája: a túravezetők megfeszített, áldozatos (önfeláldozó), kitartó, állandóan csúcsüzemben teljesítő munkája ill. a Kedves Régi és Új Túrázók felhőtlen, lebegésszerű, mókával & kaczagással teli, napfényes, önfeledt túrázása. Péntektől, április 30-tól a hétvégén a Sárospatak-Viss-Tokaj-távval meglódul az évad, rá egy hétre nagyon hasonló terepen, kicsit más leosztásban már szügyig benne járunk: Tokaj-Viss-Tokaj.

Egy évvel ezelőtt így volt - Amélie csodálatos zenéjével...

Tavaly előtt meg - nyersen filmezve - így:








Egy kis kínai levadászós nótával (Zhan Yongming: Hunting of the Primitives) alábazseválva...




Aki először jön, annak nem nagy hír, ám akik ismerik-szeretik Patakot, annak egy apró, szerelmi szikra, hogy megújult a "nagy áruház", az ÁFÉSZ homlokzata, ill. az előtte lévő rész! Persze, persze, nem vásárolni megyünk ide, de egy ilyen kis újdonság csak a nagyvárosokban tűnik - mondjuk - röhejesnek. Mi azért mindig megvesszük a helyi lapokat, ezzel is jó nyomatékosítani, hogy nem csak az "egyre jobban dagadó" vízfej(ek)ben történnek dolgok... (szöveg 18+!, de ne szívd mellre, ne vedd komolyan stb...)

Sz'A'

5. Vitézlő képekben

Képes beszámoló az 5. Vitézlő teljesítménytúra rakaca-tavi ellenőrzőpontjáról, ahol mi, Kalandorok a kombinált távokon megkenuztattuk a népet.

Tábortűz

Amíg a hétvégén a Kalandorok csapata a túrázókkal a Zemplénben, az 5. Vitézlő Teljesítménytúrán egy kis tavi kenuzással bandáznak, addig az itthon maradtaknak némi töprengenivalót hagyunk magunk után. Szeretnénk tudni - és ezt még lehet hogy néhányszor felvetjük, főleg a túráinkon, személyesen -ki mit szeret énekelni (ha egyáltalán) a tábortűz mellett. vannak-e preferált, elmaradhatatlan nóták? vannak-e olyanok, amelyeket elviselünk, jófejségből ("szociálisan") együtt kántálunk a többiekkel? És végül: meg tudunk-, tudtok-e nevezni olyanokat, amik ellen akár a szavatokat is felemelnétek: na, ezt nem! Fészbúkos oldalunkon is indítottunk erről egy fórumtopikot, akinek kedve szottyan, oda is kommentelhet ingyér', de első sorban e bejegyzés alján, a csetboxban várjuk az értelmes gondolataitokat. (Ennek használata a lehető legegyszerűbb, de még annál is még inkább olyanabb - regisztrálni sem kell, csak írni és küldeni.)

Van itt egy példa - minősítés nélkül. Nem pont ide illik, de ez most lényegtelen.

"Megmondtam én, enyém leszel..." (Az "Ohio");
"A börtön ablakába soha nem süt be a nap...";
"Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás..." (Ricse);
"Fel vörösök, proletárok...";
"...lerázza a meggyet, te meg, babám, szedjed..." (álnépi ihajcsuhaj);
"Rejtelmek, ha zengenek, őrt állok, mint mesékbe'..." (József Attila - Sebő Feri);
"Tavaszi szél vizet áraszt..."

...és a többi, nagyon hosszan lehetne sorolni a típusokat is, a konkrét dalokat meg aztán végképp. Igazából nem annyira kívánságlistát szeretnénk összeállítani, hanem inkább a tábortűz melletti éneklés műfaji orientációjára vagyunk kíváncsiak, a jellegre. Bármilyen, ezzel kapcsolatos véleményeteket, érzéseiteket várjuk! Ha valaki a csendben tűznél ücsörgés (szemlélődés, beszélgetés, alvás, ivás stb.) "híve", az is kivételesen sóhajtson ide egyet bátran!

Hajrá!

Sz'A'

Wytezleö - 2. rész

...Történt ugyanis, hogy egy napon csatakos lovas hozott levelet portánkra, amely esemény oly ritka volt, mint - ahogy arrafelé mondták - medvehagymán a szőr. Jóanyám legott helyet lelt magának egy vénséges, megdőlt kőrisfa törzsén, s egy szuszra végigolvasta az amúgy hosszú, négyrét hajtogatott, ülőhelyénél is öregebb kezektől származó írást. S amint az levél elköszönő szavaihoz ért, újfent belefogott az olvasásba - mely cselekedetéből nem átallottam arra következtetni, hogy komoly dolgokról szólhatnak azok a sorok.

   A papírost hagymázban (másként ideglázban vagyis tífuszban) elszenderült atyám - mint említettem volt - a járvány elől Magyarföldre menekült szülei küldték nekünk, melyben kérlelve kérik, térjünk meg hozzájuk, lévén esztendőik száma elhaladta a hatvanat is, s az ott felhalmozott javaikat nem tudják kire hagyni. Írták még nemkülönben azt is, hogy bizony fenségesen élhet ott az ember fia, származzék az bármily nemzetségből s rangból, s hogy szavaiknak nyomatékot és bizonyító erőt adjanak, elárulták, hogyan is neveztetik ez a bőséggel megáldott hely - hol jól lakni s jóllakni egyaránt mindenki számára általános dolog. Kedves barátaim, bizony nem hívták, s máig sem hívják másként a földnek e pompás zugát mint úgy, hogy... Szalonna, mely étel magában vagy jól elkészítve úrnak és parasztnak egyformán kellemetes eledel! A falu szomszéd települése pedig az álmatag, andalító pihenésre, szendergésre hívó Szendrő, így az arra vetődött vándor, miután bendőjét alaposan teletömte, kellemesen bóbiskolhat, szendereghet, ameddig kedve tartja.

   Egy esztendőn át tépelődött  anyám az elutazáson, míg szállásadó derék papunktól áldást véve egyszer végre felkerekedtünk, s három heti poroszkálás után már a cél előtt is voltunk nem sokkal. Csakhogy igen nagy vizek hullottak alá akkor arra a vidékre a mennyégből, úgyannyira, hogy a faluba a megáradt Bódva pataktól s a Rakaca tótól bejutni lehetetlenségnek tűnt, amely okból kifolyólag a szinte Nílussá duzzadt patak partján sátort ütöttünk, s vártuk az apadást. Egy alkalommal, mikor éppen egy, az áradásból kifogott, kövér, potrohos dévért tisztogattam késemmel - éppen ezzel, mellyel most e szegény kakast fosztom meg gúnyájától -, távoli lódobogás, s még melléje valami más zajkíséret ütötte meg a fülemet. Amint a hangok közeledtek felénk, úgy kezdett lankadni figyelmem a döglött hal irányába, egészen addig, amíg az izgatottságtól és a kíváncsiságtól - talán megértetek engem - már lehetetlenség volt a pikkelyekkel törődnöm, s már csakis a cserjés sűrűjét vizslattam szememmel. 

 

   Késemet védekezőleg magam elé kezdtem emelni, mikor egy szempillantás alatt három páncélos lovas léptetett elő! Uramfia, Krisztusom, ne hagyj el!- kiáltottam, de így tettetek volna Ti is, nemes hölgyek s derék uraim, ha olyat láttok, amilyet én abban a boldog pillanatban! A jellegzetesen díszített vérteket rögvest felismertem, s azokkal együtt gazdáikat, viselőiket is, kik - talán már magatok is kitaláltátok - nem mások voltak, mint édes jóanyám három elveszettnek vélt fitestvére!

 

   A meglepetést követő nagy örömömben hirtelen el is hajítottam a már teljesen mezítelen dévérkeszeget,  akaratlanul visszaadva ezzel tetemét a víznek, s anyámat nagy rikoltozások árán megtalálva szinte odavonszoltam testvérei elé, hol is azonmód mindannyiukból a boldogság könnyei kezdtek áradozni! Így volt ez mind, ahogy mondom nektek - de e história azzal ér véget, hogy hamar kiderült: a három lovas is kapott abból a végrendelkező írásból, miként anyám, így tehát céljuk őnekik is ugyanaz volt, mint minekünk. A három világlátott, derék, vitéz lovag a bőséges lakmározás után hamar dolgukra lelt: fatörzsekből hosszúkás ladikokat kezdtek faragni, melyet ők maguk kenunak neveztek. E kis hajókba berakodva minden felszerelésünket és portékánkat a hullámokkal és az árral dacolva, a vitézek és a Magasságos Isten segedelmével hosszú kalandok után el  is értük végcélunkat!

Sz'A'

fotók: net (nememlékszem), MTI, saját

Wytezleö - 1. rész

- Ismerjétek hát meg, nemes hölgyek és lovag urak, azt a pompás kis históriát, amelynek közvetítésére - ismerve történetem szereplőinek becses mivoltát - nyelvem és hangom méltó talán nem is lenne, igyekeznék bármennyire is jól forgatni agyvelőm kopottas kerekeit, hacsak nem lennének ők, e szereplők hozzám oly közel állók, mint amennyire azok, hiszen egyszerű, vér szerinti leszármazottjuk vagyok! Higgyétek el nekem, barátaim, úgy hallotok most tőlem mindent, ahogy ti magatok is elmesélnétek más hallgatóságnak, ha veletek történt volna meg!

 Mindaddig, amíg a fickó e rövid bevezetővel a társaság kíváncsiságát kellően feltüzelte, megtisztította kését, s újabb üres szakajtót készített elő a tollazatnak, majd kezébe fogta a harmadik kakast is a fosztáshoz, azzal  - a körüllévők tekintetétől kísérve - helyet foglalt származásához nem egészen illő ülőhelyére, egy szájával lefelé fordított dézsára. (Természetesen a félnótás tűzoltóparancsnok petyhüdten záródó szemhéja mögött már egészen más publikum, félhomályos alakok délibábos gyülekezete kezdett feltűnni...) A többiek azonban szemrebbenés nélkül, a helyiség lomha levegőjében pimaszul cikázó házi legyekre fittyet hányva várták a a regényt.

- Jóanyám anyja tehát, aki eszmélgetéseim első idejében, csenevész fiúcska koromban még - hála legyen Istennek - nemcsak a föld egészséges, jóllakató és épülésül szolgáló dolgaival látott el, de - korán a mennybe távozott, kacifántos életű férjével, nagyapámmal együtt zavaros világokat is megtapasztalva - a rossz megismerésének és alázatos elviselésének tudományával is. Hogy ezen diszciplína nem is oly egyszerű, mint tűnik azon kezdő tanonc számára, aki csak kevés odaadással, gyorsan tömné magába a tudást, ám végül a semminél is kevesebb marad a fejében, azt ti, nemes barátaim, talán nálam is jobban tudjátok. Hadd vessek rá azért mégis egy kis fényt e tudomány legfontosabb állítására, amely valahogy így szól: Nem minden jó látogat meg fényes palotában, illetve nem minden rossz fertőz meg végveszélyes teherrel. Vagyis rövidebben: sárga rigónak is fekete a füttye, illetve ezzel szemben pedig a szükség a legnagyobb tanítómester, és az igaz türelem rózsát terem.

   A társaság most már alig tudta tűrtőztetni magát, hogy ne buzdítsa a fickót, hogy ugyan kunkorodjék már rá a történet velejére. Ha a tűzoltóparancsnok hirtelen fel nem horkan egyet, úgy meglehet megjelent volna az első rebellis hang - így azonban a mesélő észbe kapva felhagyott a paraszti filozofálgatással, és így folytatta:

- No..., de tehát, igen... Nagyanyám szülei udvari baromfibeszállítók voltak, s a família mindaddig boldogult és földi javakban gyarapodott is Isten és e gazdálkodás segedelmével, amíg valamely (és egyetlen) rosszakarójuk egyszer hazug váddal a főkonyhán be nem feketítette őket, s így szinte -és teljességgel - földönfutókká nem váltak. Odalettek a szárnyasok, de oda a ház is az egyéb jószágokkal, ám mindenekelőtt odalett a jó hírnév és az elveszíthetetlennek tűnő "családi ezüst", a becsület a városkában. Néhány napos caplatás után egy jólelkű atya fogadta be kettejüket, akinek háza körül segédkezni kezdtek csip-csup dolgokban, s ha már ott élték mindennapjaikat, tanulták is a pap tudományait, amelyekre Vallóniában - merthogy, ha még nem említettem volna, nagyszüléim tehát innen eredtek - ekkor már igen nagy szabadság volt.

   Itt látta meg a napvilágot az én jóanyám két fitestvérével egyetemben, és innen tűnt el rejtélyes körülmények között az ő apjuk is. A család újra nevet vívott ki magának, a cseperedő gyermekek a paraszti dolgok elhordozása mellett - igen szokatlan és feltűnő módon - lelkileg és szellemileg is gazdagodtak, s a falu tiszta lelkű népe ezt nem irigységgel, hanem rájuk néző büszkeséggel és tisztelettel fizette meg. Hogy mi minden történt anyám két bátyjával és öccsével, kik mindhárman fegyverrel s páncélban szolgálták egész életükben hazájukat és az uralkodót, tehát róluk bizony érdemes lenne tudnotok, és elmétekben őket megőriznetek, mert ritkán engedett e csélcsap természet kivirágozni ily fura szerzeteket, amilyenek ők voltak, mégis türelmetekre s az én fáradtságomra tekintettel az ő történetükkel majd máskor állok elő, ha kedvetek úgy tartja.

   Anyám férjeurának, vagyis apámnak családi eredetéről nem sokat tudni, mindazonáltal az ő famíliájának éppen anyám sajátos félparaszti félműveltsége tetszett meg, olyannyira, hogy idővel ebből esküvő, s az ezzel járó házasság nem lett belőle. Ősi, kalandozó gall vérű jóanyámat damaszkuszi acéllá edzette meg - édes szülein keresztül is - az élet, s dolgos keze mellet a hite után az esze is igencsak a helyén volt, így csak három éjszakán át adta át magát az emésztő bánatnak, mikor apámat a tífusz elvitte, az ő szülei pediglen, vagyis anyósom, apósom a vész elől keletebbre menekültek, hátra hagyva egyszülött fiuk egyetlen feleségét, vagyis anyámat. Így vetődtek ők Magyarországra, mi pedig, magunkat a halálnak és az élet rosszabbik, járványos felének meg nem adva ott maradtunk a jólelkű pap birtoka körül. A járvány elmúlt, s vele együtt fejünk fölött is jó néhány dolgos esztendő, amíg egyszer csak igen nagyot nem fordult velünk a planéta, s ezzel már történetünk végkifejletének közelébe is értünk...

FOLYTATÁS HAMAROSAN!!!

5. VITÉZLŐ TÚRA április végén

A választások második fordulóján való szavazásáról sem kell annak lemondania, aki eljön velünk túratempóban, futva, bringával, kissé kenuzva, rövid-közepes-hosszú távot teljesítve az Északi-Kárpátok egyik belső peremére, a Zemplénbe, Szendrőre, az 5. VITÉZLŐ TÚRÁRA! Magyarország egyik legelismertebb, legnépszerűbb és legprofibban megszervezett országos szárazföldi túraversenye ez - ennek ellenére kimondottan családias, az elvakult versenyzés szellemétő teljesen mentes, hétvégi (egynapos) megmozdulás minden korosztálynak. Egyedül és bármilyen létszámú csoportokban. Mi egyrészt majd a kenukat szolgáltatjuk, de valószínűleg valamelyik távon is elindulunk.

Részletes infók tájékoztatás itt, ha pedig megrettennél a távoktól, a feladattól, s kell az energia, akkor pedig ez itten:

Az immár több mint 100.000-es nézettséget elért videóért köszönet egyik kedves volt kollegámnak, Montynak!

Ezt a (kicsit hosszabb) videót pedig a tavalyi részvételünkről készítettük:

Sz'A'

Lengyelek

...

Közülünk többen is eveztek már Lengyelországban a Dunajecen és a San folyón, és természetesen szinte mindannyian barangoltunk többször is az országban. Jártunk néhányan nyelvtanfolyamra a Lengyel Intézetbe - (konkrétan én is így keveredtem a Kalandorok közé annakidején).

Személyes érzéseink és kötődéseink a lengyelekhez persze sokkal mélyebbek, hogy pusztán a fentiek miatt írjunk ide sorokat a megrázó hír hallatán...

Isten nyugosztalja azokat, akik ott maradtak, és vigasztalja a hozzátartozóikat és Lengyelországot!

Sz'A'

Vízimentős, újraélesztős beszámoló

Ha jól emlékszek emlékszem, két hete pénteken este gurultunk be a Kalandorok mikrobuszával Gelsére. Az egy falu. Nagykanizsától és a Kis-Balatontól nem messze. Édesanyám jóelőre figyelmeztetett, hogy óvatosan vezessünk. Úgy is lett. Aztán teszem-toszom idők után - a többiek megjövetelét  izgatottan várva, s ahogy mondani szokás - "belecsaptunk a lecsóba". Érteeed?!... Ezt így szokták mondani viccesen, de átvitt értelemben kell érteni: a dolgok közepébe vágva, a szemüvegesek úgy mondják, hogy in medias res. Beszélgettünk, meg telt-múlt az idő kereke, amíg egyszer csak - lefekvés és alvás után - Uramfia!, felkelt a nap, s reggel nyolc órakor (helyi idő szerint nyolckor) már az uszodában nyitogattuk a szemünket és az öltözőszekrényeket.

Az uszodában (a medence vizében) bemelegítés és rövid elméleti huza-vona után gyakorolni kezdtük, majd folytattuk ebédidő alattig a különböző és különféle mentési pozitúrákat. Megkülönböztettünk porzót és bibét olyan eseteket, amikor a vízben fuldokló, magán kívül (eszméletlen, ájult) ill. magán belül van. E második eset esetén fontos, hogy az illető személy (vagy valami) közreműködésre alkalmas-e vagy nem, vagyis pánikol-e. Ha hisztizik, és teljesen be van parázva, még az is lehet, hogy nem csak magának, hanem a mentőnek is ártani fog - esetleg víz alatt életét is oltja, ami nem jó, ezért ez kerülendő.

Uszodázás után, szombaton délután az elsősegélynyújtás alapjait vettük górcső alá, 'sztán két, nagyon hátrányos helyzetű próbababán gyakoroltuk napestig az újraélesztést. A legapróbb részletek legapróbb részleteinek apró részletéig nagyon sokszor felidéztük, elpróbáltuk, és mások gyakorlatát elismételve felidéztük és végighallgattuk, hogyan is megy ez. Akár egy plázába', akár egy gyors sodrású folyam partján. Aki ezután nem tudja alkalmazni az "eljárást", az nem okos.

Aztán eljött a vasárnap. Ismét "uszi". A rajtkövek mögötti placcon bemelegítés közben lopva a falra függesztett házirendet olvastam, ahol megtudtam, hogy pl. a medencébe rondítás fennforgása esetén a medencébe rondítónak 200.000 forintot kell fizetnie. (Ennyi a költsége - magyarul: ennyibe kerül - a víz leengedése, a kitakarítás, a medence újra feltöltése - vízzel -, s talán a kiesett bevétel is. Aki szereti a nagy hűhót és haccaccárét, és van egy kövér, zsozsókkal teli mobilosdoboza, annak nem is olyan vészes egy ekkora kiadás.) Na, szóval aztán gyakorlás a sík hullámok között, s amikor ezt már mind nagyon jól tudtuk, visszacsettegtünk a Hét Vezér Fogadóhoz, ahol Rubik Ernőt megszégyenítő ügyességgel kötötték bemutató jelleggel mentőköteleiket a hétvége szervezői, a Vidra Vízitúra legényei. Köszönjük!

Jó volt.

Velünk vízitúrázni most már nem kell féljetek jó lesz...

Sz'A'

Húsvét

Most húsvét van.