Megtaláltam! Megtaláltam!

...vagyis "εύρηκα - εύρηκα" - kiáltott fel Arkhimédész, amikor carrarai márványból készült kádjában rájött arra, amit ma már minden iskolás korú gyerek versbe szedve, kívülről fúj, hogy "minden vízbe mártott test..." Így aztán már nem is szükséges itt róni a sorokat, hogy miért nem süllyed el egy kenu a vizen, miért nem egyszerűen csak azért, mert "könnyű". Ugyanis éppen e probléma kalandor-blogos taglalásának lehetőségein túráztattuk agyunkat, amikor megint valami különlegességre bukkantunk! Szerettünk volna nem egyszerűen átmásolni egy wikipédiás szócikket, vagy valami Szertárbloghoz hasonló, netes forrást átemelni, hanem valami "személyesebbet", ámde pallérozattabbat kidoboltatni. 
.

Aztán mégis: keresés közben túl hirtelen és váratlanul lobbantott technofil erotikától sem mentes lángra az alábbi performansz/projekt/műtárgy, hogy ne tudjunk továbbadásának ellenállni! Külön öröm, hogy ezzel nagyon azért nem rugaszkodunk el illetlenül a blog témájától - nem mintha néha ez nem esne kifejezetten jól. A dologról készült, alant beágyazott film Pálfi Gyuri Hukkle c. filmjére is rímel - de nem csak ezért szeretjük. Igen, megtaláltam, megtaláltam! Nem azt amit kerestem, de valami sokkal jobbat!

Aki Fabio Vialle munkáiról többet és mást is szeretne tudni, az legjobban teszi, ha itt kezdi!

Na jó, jó...,de mér' nem süllyed el?

Sz'A'

1.

Bár a megfelelő helyiértékén kezeljük a dolgot, hadd írjuk le hátradőlten, mosolyogva, (normál betűmérettel, szokásos színnel), hogy... hogy egy éves a blog. Ennyi. Nem szeretnénk megadni magunkat a számok misztikus bűvöletének, tudjuk és mondogatjuk is magunkban, hogy ez csak egy blog, a valóságnak csupán egy félreeső zuga... Mégis halkan és szerényen reméljük, hogy az ebben az egérlyukban született feljegyzések - a szerzőkön kívül - néha egy-egy vendégnek is örömet okoztak.

Az első írás ...khmmm...  a Kalandorok szíve felé vezet, az pumpálja tovább a bennünk lévő indián vért. És akkor gyorsan mondjuk is ki: hiába tanultunk meg szinte a nulláról indulva kissé html-ben írni/programozni, hiába lettünk rutinosabbak a youtube-ra feltett videóink hajnalig-reggelig tartó vágásában, hiába győztük le ezereszer a szerver vagy a gép lefagyását, és hiába edződtek meg idegszálaink ebben az értelemben is, és hiába lettünk "jártasabbak" az órákig tartó neten böngészéssel a vízitúrázáshoz kapcsolódó témákban, szóval mindezen blogügyködés, fészbúkolás "mind hiába", mert az első bejegyzés világa, Winnetou, Pida és Old Shatterhand koszos, véres, földön-vízben lapulós, tábortűzfüstös mindennapjai sokkal közelebb állnak hozzánk. Nem is tudunk elszakadni tőle. Egyszerűen lehetetlen.

E szerény évforduló alkalmából hoztunk forgalomba egy olyan palackozott terméket, amely szakértőink szerint - hogy is szokták mondani? - hiánypotló és hagyományteremtő. Meg zöldmezős és tendereztetett. És exkluzív alakformáló & welness. Meg minden. Ha evezni akarsz, öntsd ki, ha megszomjaztál, igyál belőle. Ennyi. A műanyagot meg szelektívbe.

Sz'A'

Páratlan, régi kenutúrás videók Kanadából!

Érdekes felvételekbe botlottunk a legnagyobb videómegosztón! Bár szinte a blog első bejegyzése óta gyűjtjük a továbbadásra érdemesnek tartott videókat, képeket, történeteket és adatokat (amelyekből még rengeteg közlésre várakozik), a mostani három felvételt rögtön közzé tesszük! Annyira lenyűgözött a képsorok ritkasága, a belőle sugárzó idilli hagulat, ezen belül is a harmadik mozgókép különlegessége, és nem utolsó sorban az, hogy a fekete-fehér filmek a kenuzás (egyik) őshazájából, Kanadából származnak! (Nem véletlen, hogy az eddigi 74 posztunkból a második helyen mutattuk be az indián kenu készítésének kanadai kisfilmjét,  és a hatodik helyen beszéltünk a szintén idevalósi Bill Masonról és legendás piros kenujáról; de ezen kívül is várakozik még a színfalak mögött kanadai érdekesség a kenuzás történetéből!)

Tehát Kanada és a történet!

Az alábbi filmekhez ugyan hosszú történet tartozik, ám mivel talán sokan munkaidőben olvassák e bejegyzést, nem taglaljuk nagyon részletesen. Ami azonban szorosabban ide tartozik, az a következő:

A délkelet-kanadai Ontario-tóhoz közel fekvő Yarker kisvárosból származó, 28 éves Clarence Maxwell Ewart 1917 nyarán feleségül vette Edith Doane tanárnőt. ("Nahhhhát!" - horkannak fel sokan gúnyosan. Na, de várjál, várjál!...) Nem tudjuk, milyen anyagi helyzetben volt a két család, belefért-e volna egy közhelyes velencei vagy párizsi nászút, lerázva magukról a még aggódó szülőket és az esküvői ceremóniában valamilyen hibát mindig találó, savanyú rokonságot. Ők ketten mindenesetre valami sokkal kalandosabbat (mert ugye ez a kulcsszó...) kerestek, hátországukat le-, közös életüket összekapcsoló útra vetemedtek. Rögtön (tehát abszolút közvetlenül) a szertartás után felkunkorodtak, hogy kenuba szállva abszolválják mézes hetüket: 230 mérföldet, vagyis kb. 370 kilométert.

Ha jót akarsz, mindenképpen nézd meg a képeket
az itt elérhető diavetítéssel!
Becs' szó, nem bánod meg!!!

Clarence gyakorlott halász volt, így a 30 napos túra alatt gyakran fogyasztották a folyók, tavak lábatlan élőlényeit (az egyik képen éppen sügért pucol a vízparti sziklákon). Márpedig pecázásra bőven jutott idő, ha gyors számolás után megállapítjuk, hogy naponta átlagosan csak mintegy 13 kilométert eveztek. De hát miért is siettek volna...

Aki szeret gondolatban papír vagy online térképek felett repülni, annak elmondjuk, hogy útjuk Montréaltól az Ottawa- (tehát nem a "híresebb" Szent Lőrinc-!) folyón haladt délnyugat felé. Elérve a több, mint 150 éve Kanada fővárosaként helyt álló Ottawát (neve a huron indiánok nyelvén kereskedőhelyet jelent) a Rideau-folyón délnek fordultak, majd kisebb-nagyobb tavakon, folyócskákon és földnyelveken átkelve elérték Clarence szülővárosát, Yarkert.

Az Ewart-házaspár első útja ("Kettejük Hajója az Élet Vizén", öhöm, öhöm... ezt inkább kihagyjuk...) annyira jól sikerült, hogy a következő év, tehát 1918 áprilisának elejére meg is született fiuk, Peter. Peter Ewart, aki később festő lett, és főként Kanada kanyargó folyói és tiszta vizű tavai által szabdalt déli hegyvidékeit ábrázolta naiv ecsetvonásokkal.

A filmekről

A beharangozott felvételek első darabja akkor készült, amikor Clarence és Edith fia, Peter már 9 éves volt, a feltöltő szerint 1927-ben, mégpedig a netes térképeken sem megnevezett, mindössze 5 km hosszúságú, az apa szülőhelyéhez igen közel fekvő, akkor még jóval kevésbbé körbeépített Varty-tó partjai mentén, az adatok szerint (a többi filmhez hasonlóan) 16mm-es filmre. Bár a képsorok láthatóan nélkülözik a spontaneitást (mindketten szemből vagy oldalról láthatóak, sosem "csöppenünk" bele egy-egy jelenetbe, hanem mindig a snitt utáni pillanatban indul, ill. néha-néha belenéznek az objektívbe: "Na, mehet? Veszed? Figyelj!"), egy alkalommal mégis megtörténik a "baki", mikor Clarence főzés közben leveri az egyik gőzölgő serpenyőt... Hang természetesen nincs hozzá!

Nagyobb térképre váltás

A Varty lake elhelyezkedése

Clarence és Peter, apa és fia kenuval kempingezik a Varty-tónál. (1927.)
(Ha nem akarna indulni, a kis kerek, csúsztatható keresőgonbbal meg kell bökdösni...)

Kenuszállítás a Montréalban

A következő képsorok megtekintése előtt hangsúlyoznunk kell, hogy a kenuba "döfött" vitorlavásznon látható szimbólum eredeti jelentése távol áll a később rárakódottól. Azelőtt és még ma is számos, egymástól földrajzilag távol eső kultúrákban pozitív tartalmat (pl. a "jó szerencsét") hordozott és hordoz!

Peter Ewart egyik képe: Trapper in the Snow

(trapper = csapdaállító vadász)

Sz'A'

A farsangi buliról...

...mozgóképekben:

Sz'A'