A csónaknak nevezett kenu szerintünk minimum hajó.

2010. szeptember 7., kedd

Modoros antikvitás a vízitúrázásról (II.rész)




Íme hát a Közép-tiszai vízitúra-kalauz idézgetésének folytatása...

A szalonnasütés szabályai a következők:

- ...
- Minél vastagabb, annál jobb a szalonna.
- A laposra faragott nyársat a szalonna alján, a szalonnabőr közelében szúrjuk át úgy, hogy a nyárs lapja a szalonnabőrrel párhuzamos legyen...
- A szalonnát be kell hasogatni hosszában (de nem mélyen), legyezőszerűen úgy, hogy az egy sarokra futó csatornákon csurogjon ki a zsír sütése közben.
- A nagy szelet kenyeret, amire a szalonna zsírját csurgatjuk, okvetlenül(!) meg kell pirítani, mert sem a sült szalonna, sem a belőle zsírozott kenyér enélkül nem az igazi. Ezt nyomban a tűzgyújtás után lehet elvégezni úgy, hogy a kenyérszeletet kis vesszőnyalábokkal feltámasztjuk a földön a tűz körül (alátéve egy-két vessződarabot, hogy ne piszkolódjon), s mindkét oldalán megpirítjuk.
- A nyársat nem felülről lefelé, hanem alulról felfelé, legfeljebb vízszintesen kell tartani...
- Amikor már nem csepeg a zsír a szalonnából, finom étkünkkel elkészültünk. A forró szalonnát ekkor hideg vízbe kell mártani...


Mindannyian kíváncsiak vagyunk, ki süt szabályok mentén szalonnát... Megnézném a Kalandor-túrázókat, amint egyik kezükben (nem az első pohárka) tarpai szilvapálinkát tartják, másikban meg ezt a kézikönyvet, és összevont szemöldökkel mormolják és magyarázzák egymásnak, mit hogyan kell... Ez a fajta szabályosság külön megmosolyognivalóvá válik azután, hogy a könyv az előbb idézett szöveg előtt egy oldallal  a szabad tábortüzezés hangulatáról beszél:


A szabad tűzhely használata az emberiség őstörténetébe nyúlik vissza. Az azóta eltelt óriási idő ellenére ma is él a fából rakott szabad tűz varázsa. Valahol minden emberben ott gyökeredzik a tűz szeretete. A szabad tűznél való ételkészítés és melegedés utáni vágyakozás annál erősebb, minél inkább urbanizálódunk. Napjainkban mindenki keresi a szabadban tartózkodás, sütés főzés és hangulatos étkezés lehetőségeit, mert az ételek készítése, elfogyasztása társas szertartás. Sokan segítenek, szítják a tüzet, fát és vizet hordanak, nézik a műveleteket, tanácsokat adnak, kifogásolnak, miközben a nyersanyagból elkészül a remek ízű étel. Ez a látvány szórakozást, az ételek illata, íze felejthetetlen élményt nyújt.
A szabadban terítésnek, étkezésnek egészen különös a varázsa. A természet nyújtotta színpompás keret, az aranyos naplemente, az ezüstös holdfény, a pattogó tűz, a bográcsban főzött étel rotyogása, a parázson piruló hús illata, a hűtött italtól hamvas pohár és még számtalan apróság teszi kellemessé, változatossá a szabadban étkezést.


De vajon kell-e ezt (főleg ilyen artikuláltan) leírni? Arról meg ne is beszéljünk, hogy a "természet színpompája" keret-e - nem pedig maga a valóság, amelynek mi (de különösen egy olyan túrázó, aki könyvből tanul szalonnát sütni) az aprónál is picinyebb részletei vagyunk...


Ha nem tartanánk olcsó, könnyen szerzett "jópontnak", a  műből ide idézhetnénk még a latrinakészítés és -használat szintén nagyon alapos "szabályzatát", ám inkább azzal zárjuk sajátos könyvbemutatónkat, hogy hangsúlyozzuk: a kötet - mindezek mellet - telis-tele van hasznos, a túra útvonalát leíró részlettel: a vidék flórájának és faunájának (botanika és ornitológia), építészetének, halászatának, kultúrtörténetének bemutatásával. Fontos részlet az elsősegélynyújtás taglalása, a tiszai vízrendszer jelenkori és történeti állomásainak ismertetése, időjárási alapjelenségek plasztikus, szöveges megfestése, térképrészletek (plusz egy külön a könyvből kiemelhető nagyméretű, kihajtogatható túratérkép!), jelmagyarázatok satöbbi, és a többi...




Sz'A'











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése