Szigetközi beszámoló!

Szigetköz, május 29-31.


Kissé borongós, hűvös időben értünk le Dunakilitire, a Vadvíz kempingbe péntek este. Az út során átélt zuhé, és az előrejelzések nem sok jóval kecsegtettek, de sokszor előfordult már, hogy éppen ott nem vált be a jóslat, ahol eveztünk. Reménykedtünk ebben most is. A sátrakat – kalandorokhoz nem méltóan – még világosban felvertük, s egy könnyű vacsora után – nem túl későn – nyugovóra tért a túravezetői csapat. .

.

.
A szombat hajnali kissé hűvös (8 fokot mértem a sátor előtt) után kezdett volna barátságossá válni az ég, de aztán gyorsan meggondolta magát (sütött a nap, csak volt alatta egy a vastag felhőréteg. Kalandoros kifejezéssel élve: furcsán volt jó idő…). Délelőtt a településen lévő szálláshelyéről érkezett a nem túl népes, ám annál lelkesebb csapat. Dicséretükre legyen mondva, hogy a reggelihez hasonló felhők sok vízitúrázót elriasztottak már az evezéstől, ám ők teljes létszámmal kitartottak mindkét nap. Mint kiderült, nemzetközi „sporteseménnyé” alakultunk, ugyanis a társaságban jelen volt Charles, egy belizei indián is (Belizéről bővebben itt olvashattok – angolul.)
A gyors lapátosztás és a hagyományos eligazítás után vízre tettük a kenukat, s elindultunk a szombati nagy körre.

Vízreszállás

.

Az eső hol szemerkélt, hol nem, de igazából nem volt vészes, úgyhogy reményeink mégis csak valóra váltak.

Így tavasz vége felé különösen csodálatos a vízi világ itt a Szigetközben is: a zöld ezernyi árnyalata...

Víz alatti világ

Kalandozás

Nem volt elég ravasz... ("Ravasz"... Ééérted: ravasz!...)

...a burjánzó természet, a madárvilág bősége, az ég kékből (mert ilyet is kaptunk ám!) szürkébe való átmenete mind-mind felüdülés a városi aszfalthoz szokott szemnek. Könnyebb volt a haladás a szokásosnál kicsit magasabb vízállásnál, bár éppen emiatt a csapat „csőbe húzása”a száraz-erdei holtág bevezető csövén keresztül elmaradt.
A néhány évvel ezelőtt biztonsági okoból okkal lezárásra ítélt Jegenyési-bukót elkerülő kiságban gyorsan átemeltünk, majd, hipp-hopp, megérkeztünk a doborgazszigeti parthoz, ahonnan fél órás pihenőt követően indultunk tovább.

Doborgazsziget

A kormosi záráson most nagyon könnyen le tudtunk jönni, és ez igaz volt a visszafele kanyarodás után a keszölcési bukóra is. A betongáton keresztül annyi víz folyt, hogy a legénység nélküli kenukat simán át lehetett húzni emelés nélkül. Luxus a Szigetközben...

A széles ágról letérve a ferde áthúzásig is esőtlenül telt az idő, majd a nap igazi meglepetése ekkor következett: az Öreg-Duna melletti betongáthoz evezve hirtelen figyelmesek lettünk egy ázott kutyára, ami éppen a vízből kimászva igyekezett a lenti mederbe. Amint azonban teljes hosszában kiért a partra az állat, vettük észre a jellegzetes, lapos farkat: egy hód nézett farkasszemet velünk!

Hód vót, hód nem vót... (Balra az Öreg-Duna, jobbra a jól láthatóan duzzastott vízszintű egyik szigetközi mellékág.)

A csodálattól kissé későn kapcsoltam, s persze, hogy ilyenkor kell a csomag legalján lennie a fényképezőgépnek… Mire előhalásztam a bugyorból, a tünemény már át is mászott a gáton, aztán eltűnt a szemünk elől. Így eredeti kép helyett egy „gyárival” illusztrálom, milyen is egy hód (eredeti cikk: Természet Világa, 2004. január, 1. szám). (A WWF csapata -amúgy - éppen abban az időben volt először velünk a Tiszán, mikor a hódprogramjukat elindították...)

Soós Eszter, tiszteletbeli Kalandor

Az élményen felbuzdulva nagy lendülettel kapkodtuk ki a kenukat a nap utolsó átemelésénél. És – mintegy megkoronázva a szombati evezést – kisütött a Nap is! Teljes aranyfényben úszva, jó hangulatban érkeztünk meg a kempingbe. Akkor még nem tudtuk, hogy…



…a kikötés után negyed órával Kelet felől fekete színű égi had közeledett, s pár percre rá már nyakunkban érezhettük a frissítő májusi esőt. Hogy ez a csapat számára, akik gyalog éppen úton voltak szállásuk felé, mit ért, azt a másnap reggeli beszámolókból tudtuk meg: már majdnem megérkeztek, amikor észrevették, hogy közeledik a zuhé. Ekkor nyakukba szedték a lábukat, s éppen csak a zápor eleje érte el őket. Ezt (is) megúszták...


A túravezetők csapata – miután az eső némileg alábbhagyott – azért rittyentett egy kis tábortüzet este, mert azért mégiscsak úgy igazi a túra, ha pattog a tűz, táncolnak a lángok, pirulnak az arcok...

.

.
Vasárnap reggel vidám napsütésre ébredtünk, ami azért nem tartott két óránál tovább (az időjárásnak sem kell túlzásba esnie…)
.

Tas és Eszter

Tíz órára ismét teljes volt a felhősödés, néhány vidám záport ígérve aznapra. Ám a lelkes csapatot ez sem tántorította el attól, hogy megismerjék az ördög-szigeti tórendszer titkait. A túra első fele küzdelmesnek ígérkezett, ugyanis végig fölfelé, árral szemben kellett haladni. Nem is telt bele ¼ óra evezés, s a társaságból már senki sem panaszkodott arra, hogy fázna. Ahogy közeledtünk a tavakhoz, egyre erősebbé vált a sodrás, és a tavak torkolata előtti utolsó 50 méteren igazán kapaszkodni kellett a lapátba, hogy előre tudjunk jutni. Itt némi kormányzási-manőverezési pluszfeladat is akadt, melyet nem mindenki teljesített elsőre, s bizony, a hétvége egyetlen borulása is itt következett be (a borulásszámlálóba kéretik felvésni!). .

.

Borultak, bal szélre sodródtak...

A három "megnedvesedett" srác viszont nem esett kétségbe, aránylag gyorsan úrrá lettek a helyzeten, s velük kiegészülve értünk be a csendes és leülepedett, kristálytiszta vízre. Ez a terület egy igazi béke szigete volt számomra mindig is. .

Most sem keltett csalódást a környék: sima volt a víztükör, csend honolt a tájon. És – a magas víznek köszönhetően – olyan helyekre is be tudtunk evezni, ahol máskor még víz sincs.
Bejártuk a tavakat, eljutva a legtávolabbi pontig, ahol a földnyelven egy kis fenékpihentető kiszállást is megejtettünk. Ezután körbeevezve megnéztük a hódok nyomát a jobb sorsra érdemes fatörzseken. Kijutva ismét az áramló vízre, a sodrást kihasználva száguldottunk le az első elágazásig, ahol ismét egy kis izommunka várt a vállalkozó kedvű evezősökre: árral szemben felevezni a beömléshez, egészen Öreg-Dunáig.

.Itt is éreztük, hogy ahogyan közeledünk, egyre erősebb a sodrás. Az utolsó métereken egy helyben haladtunk szinte, s egy ütemet sem lehetett kihagyni az evezésben, mert különben visszasodort az áramlás. Jó kis erőlködés volt, s amikor már rendesen kifáradt a csapat, visszafordultunk, hogy árral haladva kényelmesen megérkezzünk a kempingbe.

.

Itt a vége, mosd el végre! (Ééérteed?!... Rímel!...)...)

Gyors hajómosás után a vasárnapi program is véget ért, s némi szilárd táplálék elfogyasztását követően elindultunk a Nagy Büdös Város felé.

kép és szöveg: Ispi