Ha fecskék jönnek, behunyjuk szemünket...

.
.
BERTOLT BRECHT
TAVAKBAN ÉS FOLYÓKBAN ÚSZNI



Fakó nyáron, amikor már a szél csak
magas fáknak zörgeti lombjait,
folyókban vagy tavakban kell heverni
növényekként, mikben csuka lakik.
Könnyül a test a vízben. Ha a kar
a vízből könnyedén az égbe hull,
szellő himbálja mélán – barna
ágnak véli vitathatatlanul.



Ha fecskék jönnek, behunyjuk szemünket.
Roppant csöndjét délben az ég kiadja.
Meleg iszapban hűvös buborékok
jelzik: átúszott rajtunk egy halacska.
Testem, combom, csöndes karjaim -
csöndben fekszünk, egyetlen gomolyag,
s ha hűs hal úszik át rajtunk, megérzem,
hogy posványunk fölött ragyog a nap.



S ha estére a hosszú heveréstől
úgy ellustulsz, hogy tagjaid sajognak,
mindezt könyörtelen, nagy csobbanással
a kék folyó szilaj sodrába dobjad.
Legjobb, ha az ember estig kitart.
Mert akkor jő a fakó cápa-ég,
dühödten befal folyót és bozótot,
s megleli minden önnön érdekét.



Természetesen hanyatt kell feküdni,
ahogy szokás. Csak vigyen folyam.
Úszni sem kell, nem ám, csak elvegyülni
a sok kavics között kavicsosan.
Az eget nézni és úgy tenni, mintha
asszony hordozna, és jó volna itt.
Nagy mozdulatok nélkül, mint az Isten,
ki este úszkál még folyóiban kicsit.


(E. I. ford.)