"Felpillantottam. Sudár indián ifjú hágott le a partról a víz felé...
Magányos Farkas, kiowa (kajova) törzsfőnök
...Pida volt, a Szarvas, a kajova törzsfőnök fia. Beugrott az egyik kenuba - szerencsére nem abba, amely engem eltakart. Eloldotta a csónakot, és átevezett a középső szigetre. Egyelőre nem úszhattam át - várnom kellett.
Nemsokára beszélgetést hallottam a sziget felől, és nagy örömömre megismertem Sam hangját. Nem értettem, mit mondott, de a következő pillanatban egy másik hang váltotta fel, alighanem Pidáé.
- Apám, Tangua nem vár tovább - mondta. - Tudni akarja!
- Hiába akarja, nem árulom el! - felelte Sam.
- Akkor háromszoros kínok várnak rád.
- Fütyülök a fenyegetéseidre! Belőlem ugyan nem húztok ki semmit. Nem tudom, hol van Old Shatterhand. De ha tudnám; akkor sem mondanám meg.
- Csak nem számítasz arra, hogy kiszabadít?
- Nem kell, hogy kiszabadítson! Meg tudok én szökni segítség nélkül is.
- Elment az eszed? Itt állsz, szíjakkal a fához kötözve, és négy őr vigyáz rád éjjel-nappal! Hogy képzeled, hogy megszökhetsz?
- Nem fogom az orrodra kötni! - felelte Sam. - Mondd meg apádnak; hogy ne húzzon ujjat Old Shatterhanddel. Egyszer már megpróbálta, és . . .
Hirtelen elhallgatott. Bizonyára arra lett figyelmes, mint én is itt a vízben. A falu felől nagy lárma hallatszott. Lábdobogás, ordítozás.
Ott szalad! Fogjátok meg! - kiáltották. Sőt mintha Winnetou nevét is üvöltötték volna. Megdöbbenve fordítottam fejemet a falu felé.
- Hallod, mit kiáltanak? - ujjongott Hawkins. - Ha Winnetou van itt, akkor Old Shatterhand is vele van! Nem kell tovább keresned!
A dühös ordítozás egyre fokozódott. Úgy látszik, megpillantották Winnetout, de nem tudták elcsípni. Akárhogy történt is, mindenesetre keresztülhúzta számításaimat. Láttam, hogy a törzsfőnök fia felágaskodik a szigeten, és a part felé néz. A következő pillanatban kenujába ugrott, s odakiáltott az őröknek:
- Kapjátok fel a puskátokat, és lőjétek agyon ezt a sápadtarcút, ha valaki megpróbálná kiszabadítani!
Harcjelenet a vizen
Megragadta a lapátokat, és gyorsan a part felé evezett. Az volt a tervem, hogy még ma éjjel kiszabadítom Samet, ha a legkisebb lehetőség kínálkozik. De most már meg se kísérelhettem. Még ha neki is mennék az őröknek puszta késsel a kezemben, annyi idejük még volna, hogy golyót röpítsenek Sam fejébe. Vakmerő támadásom csak a halálát siettetné.
Ekkor egy gondolatom támadt; hirtelen villant át az agyamon, még mielőtt Pida átjutott volna az innenső partra. Winnetou azt mondta, hogy Pida a törzsfőnök szeme fénye. Ha elfogom, olyan túsz kerül a kezembe, akit Tangua habozás nélkül kiváltana, s ezer Hawkinst is adna érte cserébe. Fantasztikus gondolat volt, de ebben a pillanatban eszembe se jutott mérlegelni, vajon keresztülvihető-e. Csak azon járt az eszem, hogyan foghatnám el Pidát.
A helyzet kedvezőnek ígérkezett. Winnetou bal felé szaladt, a két folyó találkozásának irányába. Csapatunk rejtekhelye jobb kéz felé esett, jó messze a parttól. Winnetou éppen azért szaladt az ellenkező irányba, hogy üldözőit megtévessze. Bal felől hallatszott az ordítozás, a négy őr is arra fordult - engem nem figyelt senki.
A kenusok érkezése
A törzsfőnök fia elérte a partot, és éppen ki akarta kötni kenuját. Abban a pillanatban, ahogy lehajolt, felbukkantam mellette a vízből.
Egyetlen ökölcsapással leterítettem, bedobtam a kenuba; és utána ugrottam.
Megragadtam a lapátokat, és teljes erőmből eveztem az ár ellen, közvetlenül a part mellett. A vakmerő csíny sikerült. A faluban egyetlen ember sem vehette észre, mi történt, s az őrök még mindig az ellenkező irányba meresztették szemüket.
Minden törekvésem az volt, hogy minél gyorsabban kijussak a tüzek fényéből. Amikor elég messze voltam már a falutól, a parthoz eveztem, és kiszálltam a kenuból. Az eszméletlen kajova ifjút átnyaláboltam, és lefektettem a fűbe. Levágtam a szíjat, amellyel a kenut ki szokták kötni, s foglyom keze-lába köré fűztem. A csónakot elrúgtam a parttól. A víz elsodorta. Az összeszíjazott Pidát most a hátamra vettem, és elindultam vele rejtekhelyünk felé. Elég súlyos teher volt, s akkor gyűlt csak meg vele a bajom igazán, amikor felocsúdott kábultságából. Többször szívének szegeztem késemet, hogy engedelmességre kényszerítsem.
Winnetou jóslata bevált: megeredt az eső, és nemsokára úgy zuhogott, hogy kénytelen voltam egy öreg fa sűrű lombjai alá húzódni, annál is inkább, mert az esőben és sötétben sehogy sem találtam meg a partnak azt a pontját, mely szemben volt a szigettel, ahol táboroztunk.
Elhatároztam, hogy a fa alatt várom meg az eső végét - vagy akár a hajnalt is."
Büszke irokéz harcos
Sz'A'
Bejegyzések
