Gemenc - erősen szubjektív túrabeszámoló - ÚJ KÉPEK!

.

Tegnap még másfél kilométeren át húztuk kenuinkat Gemencen a Rezéti-Holt-Duna [balra] egyik szakaszán a félarasznyi sekély, lassan csordogáló vízben, ahol a két erdő közti folyómederben nagyobb területet foglalt el a zátony és a meleg, tiszta iszap, mint a vízfelület... És jó volt ez így, jobb nem is lehetett volna.

Verőfény, tiszta levegő, határtalan békesség és nyugalom, amit csak a fák közül a vízhez lehúzódó őz iránti szótlan figyelmünk rázott fel. Ahogy tovább haladtunk, újabb kalandok kellettek, és amint erre lehetőség nyílt, be is vágódtam mezítláb, egy szál rövidnadrágban - gyorsan, mégis a lehető legnagyobb csöndben, elkerülve a száraz ágakat - a sűrűbe, hogy nagyvadat lássak. Csak néhány lépést kellett megtennem, és ott bóklásztak, hajlongtak nagy egyetértésben. A levegő mozdulatlanul állt, akárcsak én egy nyárfa mögé rejtőzve. A hűvösebb idő miatt még attól sem kellett tartanom, hogy szúnyogok lepnének el, amik ellen hadakozás miatt elriadhattak volna az állatok - nem úgy mint májusban, amikor (csak elmondásból tudom) szinte összefüggő sűrűséget alkottak a vérszívók. Friss leveleket harapdáltak az amúgy gyér aljnövényzet között kibúvó, ártéri facsemeték ágairól, múlatták az időt, amiről természetesen fogalmuk sem volt... Csak én gondoltam arra, hogy a többiek (mármint a túratársak) ezalatt jócskán továbbhaladhattak... Talán vissza is kellene már fordulnom, ha lenne kedvem hozzá - mármint az erdőt "magára hagyni".

Aztán vagy én követtem el valami hibát, vagy valaki más (...ugyan már...), mindenesetre egyik pillanatról a másikra az őzek nagy csatazajjal megugrottak, és semmire sem tekintettel befordultak a magas törzsek közé, beljebb az erdőbe, távolodva a víztől. Ekkor már én sem finomkodtam, "nőieskedtem", és egy árkon keresztültrappolva még utánuk néztem, vártam egy darabig, aztán az erdő természetes neszein kívül mást nem hallva a kenuk irányába siettem.

[...]

De ne szaladjunk annyira előre a "jóba"... Az előbbiek már csak vasárnap kora délután történtek. Szombat reggel még az egész banda együtt vonatozott a gemenci kisvasúton, ezúttal még "csak" a dízel mozdonnyal vontatva, a hátulsó három vagonra felpakolva a huszonnégy kenu! A Duna-parttól néhány méterre lévő Keselyűs megállónál lepakoltunk, és a magas létszámra tekintettel két csapatra osztódtunk. Ez csupán azt a célt szolgálta, hogy időben elcsúsztatva indulhassunk el a vizen, a túrázás ne fulladjon tömegrendezvénybe, meg aztán kevesebb hajó jobban mozog, különösen, ha valahol az alacsony vízállás miatt meg kell fordulni.

Hogy a medrek vízmagassága nem lesz teljesen megfelelő, előre tudtuk, hiszen ami látszik a fővárosban, az nem hagy meghazudtolni, és ezt jelezték a mutatók is - hiszen komoly csapadék nem esett hetek óta a vízgyűjtőterületen.

Az első nap tehát ragyogó napsütésben békésen egyszerű lapátolásokkal - a nagy Dunát leszámítva - csak mélyebb ágakban haladhattunk. Este pedig olyan esemény részesei lettünk, amire a kalandorok történetében még egyetlen egyszer sem került sor: konkrétan fehér terítőn (abroszon) ehettük a gulyást!

A Baján alvók közül egy-ketten még külön emelték maguknak az éjszaka kivételes mivoltát azzal, hogy nem restelltek a szálláshelyük közelében a vízparton macedónul éneklő-táncoló társasághoz odamenni, és a felszabadult népet bámulni áhitattal... [Különösen, hogy ezen egy-két ember egyike meglehetősen odavan a balkán zenéjéért úgy általában, (és nem csak a már "agyonismert" bosnyák Goran Bregovićékért), olyannyira, hogy otthon gigabájt-számra tölti le a macedón zenéket. Emberünk - már a sátrában fekve, félálomban - rá is ismert hanali fél háromkor az egyik mp3-ra, egy erős érzemi töltetű, bolgár-macedón szerelmes népdalra a bajai éjszakát betöltve, amelyet egy I. világháborús, 1917-es bolgár vs. angol-francia-szerb ütközet árokjelenetének felidézésével "klipesített meg" a bolgár Slavi Trifonov és a Ku-Ku Bend, mégpedig így! Az első két perc esetleg áttekerhető...]

Vasárnap - mivel részben Baján, a Petőfi-szigeten, részben Pörbölyön aludtunk - ismét a most már gőzös vontatta szerelvény déli végállomásán jöttünk össze. (A Rezét nevű mozdonyról még a márciusi bejárótúrákon készültek a képek.)

.

.

.

.
.

Felvontattuk magunkat az amúgy általában csak áthaladásra szánt Nyári legelő megállóig [balra], előző napi evezésünk végpontjáig - most innen folytattuk utunkat vízre szállva. A második napon is kettévált a kalandorok törzse: egyik fele Gyuriék-Gergőék vezetésével, a másik El capitano Gábor, Zoliék és jómagam kommandírozásával. Itt - a bevezetőben már említett egyre szűkülő, sekélyesedő holtágban - bár egyre kilátástalanabbá vált a helyzet, konok előrehaladásunkból egy idő után már nem volt visszaút, s már jó fél órája húztuk-toltuk kenuinkat, mire egyszer-egyszer rövid kis szakaszra egy ember beülhetett evezni. Ekkor végre kipróbálhattam, amit ugyan rég megtehettem volna eddig is, de most végre eszembe is jutott:

A propellerezés (a videóban 3:10-től) azért egyelőre kimaradt, és nem csak azért, mert alig volt rá elegendő hely... Feltöltődve adrenalinnal leküzdöttük a Duna főágáig tartó gyaloglós szakaszt, s onnan már gyerekjáték volt a kényelmes tempózás. Nem maradhatott ki az aznapi fürdés sem - bár itt meg kell említeni, hogy a Duna vize eddigre már jóval tisztább, vagyis senki ne a pesti szakasz vízminőségére gondoljon! (A tavalyi, Regensburgtól a Duna-deltáig elvégzett alapos, átfogó biológiai és kémiai vizsgálat eredményéről itt olvashatunk általános összegzést! A cikkben található linkről - a fanatikusabb érdeklődők - az angol nyelvű szöveges/diagramos részletekhez is eljuthatnak!) Gyarló emberi érzékszerveink mindenesetre megnyugtató választ adtak... Végül Bajához érve balra a Sugovicára kanyarodtunk, hogy a Petőfi-szigetnél befejezzük kétnapos túránkat.

Azok, akik most hétvégén, tehát október első napjaiban velünk tartanak, ne feledjék, hogy éppen telihold várható, ami - ha valaki Pörbölyön éjszakázna - különös erővel csalogat a gemenci erdőbe - kár lenne kihagyni!

Sz'A'

(Kis képek: Molnár Zoltán, Barabás T., Pálinkás András, Bánhidai Bea és egy ismeretlen / Panoramio.com).

*****

"Lapzárta" után, a legjobbkor érkezett vizuális külső segítség! Köszönjük Szente Attilának!

Állami Erdei Vasút, Gemenc

Szombati pihenő a "nagy" Dunán

Nem, ez nem a Sziget...

Nyári legelő mh. - jobbra néhány méterre a holtág

.

Vasúton, földön, vizen

.

Senki nem unatkozott

.

A Rezéti-Holt-Duna vasárnap kora délután - itt még nem sejtettük...

.

Itt már nem sejtettük - tudtuk.

.

Zokszó nélkül - a modern, céltudatos Cosmo-girlök archetípusai

.

.

.

.
.

Hajrá loki!!!
.

.

.
.

Rendes ember nem megy sehova evező nélkül!

.
.

Turistakápráztató effekt - de azért persze "cukik" voltak...

.
.

Vége - Gergő és Gábor

.

.

.

Duna-hírek

.
.

Örömhír és igazán nagy megtiszteltetés, hogy a WWF Magyarországtól megkeresték a Kalandor Vízitúrát egy most pénteki konferencián rövid előadás megtartására, amely szakmai egyeztetést a Környezetvédelmi és Vízügyi Központi Igazgatóság (VKKI) ill. az Öko Zrt. szervez. A túrázókat és minket Barna Gyuri képvisel! Ő mint Rába-specialista a "Turisztikai és ökológiai célok harmóniája" témakört járja majd körül éles elmével s temérdek képpel a Duna vízgyűjtőterületéhez tartozó, hazánban több mint 200 km-en tekergőző folyó kapcsán.

.

Reméljük, majd "jól megmonygya" a tutit, s a rendezvénynek kézzel fogható, pozitív hozadékai is lesznek, nemcsak vizet hordanak a Dunába...

.

Jó szívvel ajánljuk a VKKI által támogatott, akár szórakoztatónak is minősíthető, rendkívül gazdag, hasznos információval teletömött oldalt! Érdemes akár csak rövidebb időre is belepillantani, és talán a "kedvencek" közé elmenteni: a vizes főszezon elmúltával a számítógép előtt ülve nemcsak a szakember, de a laikus(abb) érdeklődő is talál magának látni- és olvasnivalót (dokumentumok, térképes kereső Magyarország vizeiről alapos leírással, ismeretterjesztő kisfilmek, kérdőív, fogalomtár). Mindezek a "tudatos vízitúrázóknak" is...

.

És ez az első bejegyzés, ahol nincs kép... Szörnyű, nem? Csak betűk, szavak...

.

.

Sz'A'

.

.

.

u.i.: Nem is olyan lazán kapcsolódik a témához: szeptember 19-én, tehát most szombaton a Lágymányosi-öbölben különös, korszakos eseményt ünneplünk! Nyár végén kezdte meg egyéves próbaüzemű működését a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep! A főváros szennyvizének jelenleg csupán 51%-a kerül biológiai tisztítással "vissza" a Dunába, jövőre azonban, az ÉlőDuna Program beindulásával ez 95%-ra emelkedik! Hogy mit is jelent ez az óriásberuházás, ill. milyen programokkal (Palya Beától a sárkányhajókig...) várnak mindannyiunkat az öbölben, erről itt láthattok, olvashattok részleteket!

.

.

.

Kedvcsináló, bemelegítő

Elég volt. Nem bírtuk tovább.

Szombaton megmarkoltuk az evezőket, kenut toltunk magunk alá, s egy különítménnyel kihajóztunk. És persze nem is a magunk szórakozására (jaj, nekünk egyszerűen gyalázatos volt), hanem hogy Nektek, Bárkinek kedvet hozzunk a mihamarabbi kalandozásra, egy igen egyszerű videót is készítettünk.

Februárban már eveztünk a Hévíz-patakon, esőben, szélben, bakancsban, kabátban (erről ld. az április 19-i bejegyzést az archívumban!), most egy szál rövidnadrágban, póló nélkül tettük ezt!

.

.

kép/szöveg: Sz'A'

Aranymosás itthon!

[K Ö Z L E M É N Y !

A blog látogatottsági, belső statisztikájából jól kiolvasható, hogy oldalunknak messze ez a legolvasottabb cikke. Örülünk, hogy ilyen nagyon sokan idekattintottak - és persze "szégyen", hogy nem egy evezős témájú bejegyzésünk a legnépszerűbb -, de hangsúlyozzuk, hogy EGYÁLTALÁN NEM ÉRTÜNK AZ ARANYMOSÁSHOZ! Ez az írás kenutúrás szempontból viszonylagos uborkaszenzonban keletkezett, hogy valami kapcsolódó témájú olvasnivaló kikerüljön ide. Ennyi, és nem több. Köszönjük a figyelmet! --- 2012. január 23.]

Mi, Kalandorok szándékunk szerint nemcsak a vízitúrák révén, a víz felől szeretnénk bejárni a természetet, bár alapvetően e körül forog velünk a világ, hanem vízitúrázás szempontjából holtnak vélt időszakban is "kapcsolatban maradunk" a természettel. Amíg azonban téli túráinkról elkészül a sok képpel illusztrált beszámoló, nagyon azért ne szakadjunk el a folyóktól. A vizes életet - nem is annyira - tágan értelmezve olyan helyeken jártunk képzeletben, és olyan érdekességek után kutattunk, amely terület felett a mi szemünk előtt is köd terjengett - eddig.

Talán igaz az az állítás, hogy ha az utcán megállítva bármelyikünket az aranykitermelésről, aranybányászatról, aranylázról, aranymosásról kérdeznének, először Amerika (Alaszka), esetleg Dél-Afrika (pedig, igen, az ott gyémánt...) jutna eszünkbe, ill. a tájékozottabbak, tanultabbak kis gondolkodás után a kínai befolyás alá került közép-afrikai aranybányákat (ld. Ruandában ill. a Kongói Demokratikus Köztársaságban tavaly újra kirobbant harcokat), még jobb esetben az erdélyi királyi aranybányákat vagy Körmöcbányát emlegetnénk. És igazunk is volna.

Ha az aranymosókra, az aranyászokra rákérdeznének, a legtöbben legyintenének: álomkóros, megszállott kispályások. És igazuk is volna...

A folyami aranymosásnak, a sárarany kitermelésének, akárcsak a termés- vagy bányaarany kinyerésének "nálunk", a Kárpát-medencében is nagyon komoly hagyománya van! Bár főképpen a folyók szabályozása miatt szinte teljesen eltűnt ez a mesterség, még mindig vannak, akik ha nem is a megélhetésért, de hobbiszinten, különböző technológiák felhasználásával még ma is űzik! (Ezt bizonyítja egy most is élő, index-fórumos topik is!)

Magyarországon főleg a Dunában, annak is csallóközi, szigetközi zátonyain, ill a főágban nagyjából a Pozsony és Komárom közé eső partvidékeken, valamint a Murán, a Dráván, a Felső-Tiszán, Erdélyben a Kis-Szamoson, az Aranyoson, a Maroson található még mindig kinyerésre érdemes minőségű és mennyiségű arany a föveny szemcséi közt! Ez a vidék - ne feledjük - még mindig a földrész egyik leggazdagabb aranymosó helye!


Honnan?

Ami a természeti kincseinket illeti (leszámítva a kőolajat, a strucchúst és a narancsot - bár ugye mint tudjuk...) ebből a szempontból is szerencsés helyen élünk: a Kárpátok és az Alpok fémtartalmú teléreiből, ereiből az erózió során jut a patakokba, folyókba az arany, s onnan kerül(hetne) az aranyászok révén az ujjakra, nyakra.

De térjünk a lényegre...


Holvan? Adide! Enyimé!

Azért jó az elején leszögezni: az aranyászok sosem voltak gazdag emberek! Bár a "nép ajkán" surrogtak olyan mende-mondák, hogy csak megjátsszák ütött-kopott, bugris viseletüket, nehogy szagot fogjon a kapzsi, sötétben bújkáló, és megszerezze azt, amiért tűző napon, verejtékezve és ropogósra sülve, hosszú hónapokig nem ő közdött meg. Nos, ebből a meggazdagodáslegendából egyedül a "küzdés" a valóságfaktor, a többi nem: azt mondják, az aranyásznak legjobb esetben is "csak" tisztes megélhetést biztosított! És bár őrizték lelőhelyük rejtekét, oka van annak, hogy ez a népdal megszületett:

Halász, vadász, aranyász
Üres zsebben kotorász.
Ha szegény is vígan él,
Egész nap csak vizet mér.

Kimegyek a Dunára,
Beülök a Ladikba,
Áztatom a hálómat,
Tán valaki ráakad.

A fentebb felsorolt folyók mentén a parti föveny (vagyis a "homok") vöröses színe sejtteti az arany előfordulását. A vörös szín vasra és gránitszemcsékre utal, amelyeknek velejárója az arany. Ha ilyet látunk, azonnal hessentsük el túratársainkat, hadd csorogjanak a kis buták tovább, és mi illa-berek, nádak-erek, uzsgyí, szaladjunk a legközelebbi Nagyfejű Bükkfalapát Szaküzletbe (modernebbek beérhetik vas lapáttal is), majd amint ez már a birtokunkban van, a lapát fejének közepét, különösen a nyél felő eső részét jó két férfitenyér területen finman égessük ki, egyrészt az aranyszemcsék megtapadása, másrészt azok észrevehetősége miatt. (Ez utóbbi szempontot vesd össze a legalsó kis videóval!). Ha ez is megvan, kezdődhet az ún. aranynézés avagy lapátpróba: kiveszünk egy "adag" vöröses fövenyt, kissé meglögyböljük vízzel a "megfelelő" módon, s amikor kicsit tisztult a kép, vagyis a nehezebb "fémek" a lapát aljára ülepedtek, nagyjából számolást kezdünk. Azt mondják az öregek: 150-200 szemes észlelés esetén már érdemes a mosás!

Aranyszemcséket számolunk tehát, nem rögöket (nuggetteket)! A szemcsék nagysága a Dunában kb. és nagyjából és átlagosan 0,17x0.21 mm, vastagsága 0,018 mm, súlya (szintén "átlagosan" nézve) 0,01 mg, vagyis 1 gramm ararny kinyeréséhez mintegy 100.000 darab ilyen kis szöszmöszre van szükségünk - az árfolyamról itt vagy itt is utána lehet nézni... (Egy uncia = 28,35 g).


A mosás folyamata - ahogyan a klasszikusok végzik

Na, de még csak ott tartunk - és most kicsit fegyorsítjuk az eseményeket - hogy megvan a tuti lelőhely, wapon már előre le is foglalunk a monte carloi futam VIP-páholyába és a MÜPA Wagner Napjainak egyik estjére két-két jegyet, felállítjuk aranymosó asztalunkat a víz széléhez közel, hiszen az anyag kimosásához arányosan több folyadékra, mint fövenyre lesz szükségünk. (Maga a mosási elv hasonlatos a bányászott arany feldolgozása során használt mechanizmusssal, csak jóval kisebb léptékben, és természetesen hobbi szinten is lehet egy-két lépcsőfokot gépiesíteni, pl. a vízszivattyúzást.) Az asztal - szintén általánosságokban beszélve erről is - 11-13 (10-15) fokos lejtésű és 1,5-2 méter hosszú, 60-70 cm széles, felső részén durvább szűrővel, a szérkével, alatta pedig kb. 20 cm széles, keresztbe fektetett filc vagy posztócsíkokkal, (amelyek szintén nem mindegy, milyen sorrendben kerülnek föl!), és amelynek apró szőröcskéin az aranycsillám fennakadhat, mégpedig olyan erősen, hogy az átmosás során lefolyó víz nem tudja magával sodorni vissza a talajra. (Persze ez a lejtésszögtől, a szemcsék nagyságától, a posztó kopottságától is függ.).




fotó: MTI

Amikor a posztó "megtelt", lekerül az asztalról, óvatosan átmossuk, megtisztítjuk egy odakészített edényben az iszaptól, más, könnyebb "adalékoktól". Ha lelkesek vagyunk, ezt a műveletet napestig végezzük, s csak otthon végezzük el az arany további tisztítását, sűrítését. Az összegyűjtött anyag természetesen még nem homogén arany: mágnessel is leszedhetők a vascsillámok, további mosással a gránit - ekkor jön a higanyzás! Kb. 4-szer annyi higannyal dolgozzunk, mint amennyi nemesfémre számítunk. Vízzel félig-meddig teli edényben összerázzuk a higanyt és az aranyat, amely utóbbit az ezüst színű folyadék gondosan körülvesz, és elválaszt minden mástól! Ezt addig rázzuk, mozgatjuk az edényben, míg a higany egy masszává össze nem áll, amit aztán szarvasbőrben vagy posztóban átpréselünk: a higany a pórusokon átjut, a nemes aurum bent marad a "csomagban"! Végezetül: az aranyon maradt minimális, de létező higanyréteget tűz fölött elpárologtatjuk (ezt ugye nem kellene inhalálni) - ezt nevezik az arany kiégetésének vagy kisárgításának. A teljes tisztulás az arany savval kezelése és tömbbe olvasztásával következik be.

Természetesen mind a termelőhely kiválasztásának, mind a mosásnak számos kisebb-nagyobb technikája, trükkje, babonája, szokása van, de ez a bejegyzés a mélyebb részleteket - bár éredekessége és különlegessége miatt kívánatos lenne - nem hivatott bemutatni, felsorolni.

Kelj korán!

Akit a téma felcsigázott, annak mindenekelőtt N. László Endre Aranymosás a Kárpát-medencében című, 1988-ban megjelent, rendkívül részletgazdag, aprólékos és szakmailag hiteles könyvét ajánljuk, ill. ennek kivonatolt példányának is tekinthető onlájn változatát, de a neten is kiguglizhatjuk kérdéseinkre a válaszokat. Érdemes a bányászati jogok után is keresni: "jó tudni" például, hogy Mária Terézia 1776-ban kelt pátenslevéllel (törvény erejű rendelettel) szabályozta a Monarchia aranymosását, ill. támogatásukról biztosította az aranyászokat...

Érdekességként még megemlítjük, hogy e bejegyzés írója a fent említett könyvet egy hagyatékból pecázta ki (legálisan), a példány pedig tele van a tulajdonos személyes, a szerző állításait teljes mértékben igazoló megjegyzéseivel. Az ún. szennycímlapon a következő bejegyzés áll: "A Mosoni-Dunából 1957-ben 1/2 kg 14 karátra dúsítottat mosattam ki! Emlékére!"

Aranymosás a Nigerben - egy másik technika

Sz'A'