Félúton Szentpétervár és Budapest között / Mazuri-tavak-beszámoló

Kis kacsa fürdik fekete tóba', anyjához készül Lengyel Oszágba. Síkos a talpa, magos a sarka, fordulj ki, fordulj szép arany alma.  Uniós agrárbiznisz? Hát persze: tőkés réce!

Akár kacsa, akár tőkés réce: a Mazuri-tavaknál minden vízi szárnyas és szárnyatlan élőlény kristálytiszta vízben fürödhet! A nagyjából dunántúlnyi területű tóvidék állóvizeinek medrei és az azokat elválasztó morénahalmok jégkorszaki eredetűek, bár ebből mi semmit nem éreztünk: csak az utolsó evezős napunkon kellett magunkat túlöltözni, de akkor is inkább csak az eső miatt. A visszahúzódó jégtakaró formálta, hosszúkás-kanyargó tavakat kisebb, vadregényes, megrázóan átlátszó vízű, sekély folyók, patakok kötik össze.

A Mazuri-tavak az előbb felsoroltak és a vidék végtelennek tűnő, tajgaszerű fenyvesei, nyírfacsoportosulásai, erdei zuzmói, gombái, bogyós gyümölcsei miatt leginkább a finn tóvidékre és legnagyobb álmainkra, a valóban végtelen és széles kanadai belső területekre emlékeztetnek. Ráadásul Lengyelország északi vidéke egy szélességi körön (53°-54°) is fekszik az észak-amerikai állam ezen területeivel - igaz jelentősen más geopolitikai környezetben: túránk kiindulási pontja, Sorkwity csupán 55 kilométerre található az Oroszországhoz tartozó Kalinyingrádi Területtől.

Meseszép táj, szélcsendben békés tavak, nyugodt sodrású, kis folyók, sehol a környéken nagyobb település, 500-1000 fős falvak, temperamentumban, életvitelben és -felfogásban (ha egyáltalán lehet általánosítani) hozzánk hasonló emberekkel: ami idegesítő nálunk, ami lepukkant, igénytelen stb., az lengyeléknél is ugyanolyan, és megfordítva is: ami (mondjuk ki) bennünk szerethető, könnyen megszokható, az ott éppen olyan. Teljesen bejött és működött a közhelyes lengyel-magyar dwa bratanki szólás-mondás. Nem legenda tehát - ezt ugyan eddig is tudtuk -, nyugodtan lehet erre építeni mindent, mintha otthon lennénk. És igen, volt hogy csak azért integettek nekünk az út mentén, mert magyarok vagyunk - látszott a trélert vontató kisbuszon és a kenuk felségjelzésén.

A kiutazás azonban nem gyerekjáték/tréfa/leányálom. Kocsival nagyjából félúton botlunk bele Krakkóba, természetes pihenőhely az oda- és visszaúton. Szükséges is ez 8-10 órás egy helyben ülés után. A csapat két részletben utazott ki: Gyuriék kisbuszával és a kenukkal egy nappal korábban elindultunk, hogy végigjárjuk a összes vízreszállós, kipakolós helyet és kempinget. A banda másik, nagyobbik fele egy nagyobb busszal jött utánunk, de hazafelé már egy napon indultunk el. A táborhelyek (amelyeket nem minden nap váltogattunk) igen vegyes színvonalúak, akárcsak itthon: a tip-toptól a legalja.hu fölött nem sokkal színvonalig - igaz, valahogy mégsem ez maradt meg bennünk, hiszen még az utolsó evezős napon, az addig csak szemerkélő, majd kikötés, sátorverés után 10-15 perccel brutálisan leszakadó esőfelhő izgalmát is a magunk javára fordítottuk: a kisbusz mellé kifeszített ponyva alatt, oda beszorult alkoholgőzben főztük a sajátos "gulyást". Idővel aztán a talaj alattunk annyira forró hangulat körülöttünk olyan elszabadult emelkedett lett, hogy... nem is tudom - de ez a képeken nem látszik.

Itt pedig a Picasa purgatóriuma által lebutított képek. Sok.

Hovodzák Peti képei az útról (Krakkóval, Zakopanéval).

Sz'A'