A csónaknak nevezett kenu szerintünk minimum hajó.

2011. május 24., kedd

Latorca-Bodrog / túrabeszámoló képekkel

 .
.
Az elmúlt hétvégén két, kevésbé ismert folyón is lapátoltunk: szombaton a Laborccal majd az Ondavával eggyé váló, s a keresztségben Bodroggá nevesülő folyón, a Latorcán, vasárnap pedig a szinte teljesen szabályozatlan, archaikus-rusztikus Öreg-Túron.


A túros beszámolót most hagyjuk holnapra... A Latorcához Tokajból bő egy órai buszozás után értünk el, vízre a bal partról szálltunk, ott, ahol az 555-ös út egy híddal keresztezi a folyót, félúton Lelesz és Nagykapos között. Érdemes még az elején megemlíteni, hogy e folyó elnevezése eltér az átlagos metódustól egy igen egyszerű példát véve: a Dunába folyik a Tisza, s mivel az előbbi az utóbbinál bővizűbb, a folyam Duna/Donau/Dunărea stb. néven vegyül el a Fekete-tenger hullámaival. Itt (mint általában) a vízhozam a döntő. "Névátviteli joggal" bír az a folyóvíz is, amelyik - tektonikusan, morfológiailag - mélyebben fekszik a belé torkollóval; előbbi a fő-, utóbbi a mellékfolyó. (Nem véletlen a szóhasználat sem, vagyis hogy az egyik folyó torkollik a másikba - de legalábbis az egymásba torkollik kifejezés nem terjedt el.)

A Latorca esetében ez másképpen van: vizét Ungvár folyója, az Ung, valamint később a Laborc és az Ondava táplálja, de - és most jön a lényeg - amint e legutóbbi beletorkollik, nem viszi tovább a Latorca-nevet:, pedig megtehetné: Bodrog néven folyik majd Tokajnál a Tiszába... (ami pedig majd Szerbiában, Titel közelében a Dunába, a többit meg tudjuk...)
  


Legalább hét- (vagy nyóc)ágra sütött tehát a nap, amikor vízre tettük a  környezetbe olvadó, sötétzöld hajókat, és nyárfavirágzat-havazás közepette elindultunk. A víz lassan-csöndesen haladt  medrében, tükrén virághómező, a hőmérséklete pedig egyértelműen fürdéskompatibilis volt. Egy-két nagyon békés, moccanatlan holtágba is betekertünk, sütkérező békák ezrei menekültek lendületes ugrásokkal a bokrok közé. 23 kilométert eveztünk Zemplén településig, ott rövidet pihentünk, a fürdést útközben, kenuból intéztük a kb. mellkasig érő, tisztán fövenyes aljzatú vízben. Zemplén előtt folyik össze a Latorca az Ondavával, vagyis innentől lefelé (igaz, ez csak bürokratikus megközelítés) már a Bodrogon csorogtunk le még 16 kilométert (tehát összesen aznap 39-et) Felsőbereckiig. Itt pedig Gyuri már a kalandoros kisbusszal: hajók ki és föl, pálinka be és le, mindenki pedig Tokajba vissza. Képek itt!


2 in 1 - vagyis kétnapos túra egy nap alatt. A vasárnapról holnap kevesebb szöveggel, több képpel!




Sz'A'

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése