Felhő és víz. Maradni vagy meglépni?

A minap egy reggel nem ellenállhatatlan, nem is visszautasíthatatlan, ám az akaratomnál makacsabb elhívást éreztem. Pusztán csak nem szólt több amellet, hogy megtagadjam a parancsot, mint amellett, hogy beálljak mögé. Így aztán amikor ennek engedve - Urambocsá' - elkezdtem játszani az ősrégi Call of Duty nevű, II. világháborús játékkal, és az Eder folyót tóvá (Edersee) felduzzasztó, hatalmas betongát belsejében az Örök Vadászmezőkre (ill. a Mennyországba vagy a Pokolba) küldtem több tucat szerencsétlen német sorkatonát, majd a gát alatt kiértem a szabadba: a víz folyásirányába fordulva megálltam. A környező csúcsok fölötti bolyhos és tétova felhőket alulról púderezte be a lemenő nap, s arra gondoltam, hogy bizony, bizony, mondom nektek: nem lenne meglepő, ha a háborúban ilyenkor elbőgné magát valaki. Nem a gemütliche fölhőkre vetett fények esztétikáját látva, hanem azért, mert ezen fények és távlatok szerint azon a helyen túl, ahol most éppen állok, azon túl, azon kívül van másutt is.

Haza akarok menni! El akarok inne tűnni!

Mi is ez itt? Mit is keresek én itt? Mi közöm van nekem ehhez?! Ott a zöld fű, amire hanyatt feküdhetnék, majd rajta keresztül folyóba csoszoghatnék. Felszakadt, mocskos zubbonyom lassan a bőrömig átitatódna a hullámokkal s a halak által felkavart iszapbuborékokkal - vérfürdő helyett hűvös, tiszta víz -,  és visszafogott, hangtalan tempózással  lecsorognék kilométereken át egy elhagyatott, bozót-rejtekes partszakaszig az éj takarója alatt. Meglépnék, lelépnék. Túlélni mindent. De nagyon mindent.

(És arra is gondolhatnék, hogy... egyszerűbb, gyorsabb, kényelmesebb lenne mindez például egy kenuval. És akkor még a blogra is meg lehetne írni...)

A véres ütközetek jelentős része a természetben zajlik. (Vagy ez már a múlt?) A tömegből látszólag ki nem emelkedő közkatonára az összecsapások közepette vagy egy váratlan (de nagyon is várt) tűzszünet idején rátörhet az a pillanat, ami Andrej herceget is meglepte a Háború és békében:

Kinyitotta szemét: azt remélte, meglátja, hogyan végződött a franciák meg a tüzérek tusája: szerette volna tudni, leszúrták-e a rőthajú tüzért, elfoglalták-e az ágyúkat, vagy sikerült-e megmenteni őket. De nem látott semmit. Nincs már felette semmi, csak az ég, a magas ég: nem derült, de mégis mérhetetlenül magas, és szürke felhők úsznak rajta csendesen. „Milyen csendesen, nyugodtan, ünnepélyesen, egészen másképp, mint ahogy én futottam - gondolta Andrej herceg -, egészen másképp, mint ahogy mi futottunk, kiabáltunk a rekedésig; egészen másképp, mint ahogy dühös és ijedt arccal az a francia meg az a tüzér rángatta egymás kezéből a tisztítóvesszőt - egészen másképp úsznak a felhők ezen a végtelen, magas égen. Hogy’ nem láttam meg én azelőtt ezt a magas eget? De boldog vagyok, hogy végre megismertem! Igen! Hiúság minden és csalás, csak ez a végtelen ég nem az! Nincs is, nincs is kívüle semmi. De még az ég sincs, nincsen semmi sem, csak csönd és nyugalom. Hála Istennek!...

          (L. Ny. Tolsztoj: Háború és béke. I. könyv, 16. fej.)

A múlt heti hőség idején állítólag azt mondta valaki a téjvébe', hogy nagyon meleg van, kint nagyon sok a szúnyog, úgyhogy maradjon mindenki otthon.

Így megy ez.

Sz'A'

Raft- és szlalompálya a dunacsúnyi duzzasztónál - FÉNYKÉPES BESZÁMOLÓ

Akárcsak az előbbi beszámolónk, a mostani is a mögöttünk lévő, hossszú hétvégéről mesél, ezúttal még több fotóval. A mosonis hétvége első napján a csapat felevezett a dunacsúnyi erőmű "közelébe", ahol kiszállás után azért még menetelni kellett vagy 2 km-t a negyvenötmillió fokban, hogy a pályához érjünk, de... de tegyük a szívünkre az evezőnket! Nem érte meg? Nem? Dehogynem!

Íme a temérdek fotó a hűs vízben csúszó, forgolódó, ugráló, bukdácsoló kajakokról, raftokról, vízbe esett emberekről!

Ide kattints, ha megnéznéd a többit is!

Sz'A'

Ritka alkalom: zsilipelés Dunakilitinél! Beszámoló

A múlt héten poszt- és preturikus időszakban (gyk. két túra között...) kalandoros túravezetők családtaggal, barátokkal néhány napot közösen lötyögtünk a dunakiliti Vadvíz kempingben, amikor egyszer csak, Uramfia!, kiderült, hogy éppen most halad el mellettünk a Nemzetközi Dunatúra (TID), amely alkalomból szinte kivételesen megnyílik a Dunakilitinél épített duzzasztómű zsilipkamrája! Nosza, illa-berek, nádak-erek, odahagyva sörcsapot-padot feleveztünk a Benda-bukón az Öreg-Dunára, ahol éppen akkorra ért oda a raj, és feltűnés nélkül csatlakoztunk hozzájuk. Bő három kilométert lapátoltunk-csorogtunk immár lefelé, amíg a zsilipbe beértünk. Szerettünk volna a duzzasztómű vezérlőpultjánál fontoskodva nyomkodni a gombokat, de erre valahogy nem került sor. Így aztán az utolsó kenu, kajak, ladik megérkezte után hozzáértő kezek engedték le mögöttünk a kaput. Ezután - mintha a kádban kihúznák a dugót - leengedték alólunk a vizet; természetesen annyi azért bőségesen maradt, hogy aztán az előttünk lévő kétszárnyú vas kapu kitárulása után nekilódulhassunk!

Kattints a zsilipelés többi képéhez!

A szűk kalandoros csapat egyik fele a zsilipelés után rögtön partra is szállt, hiszen még át kellett cihelődni a hétvégis Mosoni-túra starthelyére, a rajkai Aranykárász Kempingbe. A maradék két kenu a főként szlovák és néhány magyar ill. német tagból álló mezőnnyel a denkpáli hallépcsőig evezett le az Öreg-Dunán, a nemzetköz továbbhaladt, mi onnan  Szigetközben vissza a kempingbe, Kilitire.

Sz'A'

Vezetékes vagy mobil? [FRISSÍTVE: 2010. AUGUSZTUS 31.]

Pár nappal ezelőtt olvastunk egy többoldalas, nagyon alapos cikket a vezetékes és a palackozott vizek összehasonlításáról. A márciusban megjelent, részletesen elemző írást a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) állította össze - mi most ezt foglaljuk össze jóval rövidebben. Halogattuk volna e bejegyzést "uborkaszezonabb időkre", s  pusztán a kenutúrás folyadékbeviteli szokásokra koncentrálva, de a mostani nagy meleg előrébb hozatta velünk.

Innen-onnan hallhatjuk néha, hogy évről-évre jelentősen növekszik a palackozott (ásvány)vizek eladott mennyisége. Akárhány bubis legyen is az. Nemcsak a hírekből derül ez ki, de szemmel láthatóan is egyre több ismerősünk, egyre több rokon, munkatárs hordozgatja magával kisebb-nagyobb palackban, egyre gyakrabban kerül a "zsugorfóliába" kényszerzubbonyított, hatos-nyolcas csomag a kocsik csomagteréből a kenukba. A tendenciáról persze kinek-kinek eddig is lehetett negatív véleménye arra alapozva, hogy a palackok többsége még mindig nem a szelektív hulladékgyűjtőkbe kerül, ill. arra, hogy fölösleges pénzkiadás azért, amit "ingyen" is beszerezhetünk. A palackozott víz-pártiak pedig a tartalom minőségével, az ásványianyag-többlettel és a vezetékes folyadék bizonytalan/kétes/veszélyeket rejtő eredetével érvelnek.

Mit mond erről a  TVE az általa megbízott, független mintavizsgáló szerv eredményeiből kiindulva?

A palackozott termékek durva negatívumait talán gyorsan rövidre zárhatjuk, hiszen a műanyag flaskák egy-két óra alatt válnak potenciális hulladékká (plusz a szállítás, előállítás), és nyilvánvalóan "verhető" csapvízzel a literenkénti 40-130 forintos ár. (A vezetékesért köbméterenként 250-300 HUF-ot fizetünk, vagyis egy literért kb. 25-30 fillért.)

És akkor jön a visszavágás: igen, igen, na de mi van abban a csőben? Be vagyunk-e húzva? A PET-palackos tele van természetes ásványokkal, az ízük is finomabb, nincs bennük klór, nincs bennük gyógyszermaradvány!

A mostani mérések alapanyagát két parti (Duna), egy felszíni (Tisza) szűrésű, egy rétegvvizi és egy karsztvizű forrásból vették; (amúgy a hazai vezetékes vizek 40%-a parti szűrésű, vagyis a folyómeder kavics- és homokrétege által mechanikusan is, majd persze mesterségesen is megszűrt vizű.) Ezek alapján elmondható ("megállapítható" és "kijelenthető"), hogy a föld alatt és házfalakban kígyózó rendszerek klórtartalma legfeljebb (változó mértékben) kellemetlen ízű és szagú (lehet), de semmiképpen nem egészségtelen! (És az is gyorsan elpárologtatató.) Szerves klórvegyület ugyan kialakulhat, de ennek mértéke a nemzetközi határérték alatt van - sőt a Magyarországon előírtak jóval szigorúbbak!

Ami a legfenyegetőbbet, a gyógyszermaradványokat illeti: azon túl, hogy az utóbbi egy-két évben egyre elterjedtebb az a nézet, hogy a szennyvízzel a folyókba került fogamzásgátló szerek igenis (negatív) hatással vannak mind a női, mind a férfi termékenységre, és ugyanilyen mértékben hatnak más, gyakran használt gyógyszerszármazékok, pl. fájdalomcsillapítók (néha ide említik a Temzében kimutatott kábítószerek előfordulását is...), tehát jóllehet ezek a nézetek igen felkapottak, a valóságban ez pl. a hormonkészítmények esetében csupán annyira igaz, mint amennyire a csikóhal is megnyergelhető: egy tablettának megfelelő mennyiségű gyógyszer szervezetbe viteléhez kb. 100.000 liter vizet kell(ene) meginnunk. Természetesen nagyon záros határidőn belül. Ezen kívül a "csöves" víz is tartalmaz különböző mértékben (nem hozzáadott), élettanilag fontos ásványokat, a "mobil" túlzott fogyasztása(!) pedig lehet akár ártalmas is... (Lásd pl. ezt a mai cikket!)

A vezetékes vizek minőségét - a rendelkezések szerint - mindig a kivétel helyén, vagyis a csapnál kell állandóan biztosítani, ezzel szemben a palackozottakét a forgalmazóknak a palackozás előtt, ami aztán akár hosszú hónapokig is állhat ("panghat") a később jobb esetben pulóverré metamorfizálódó műanyagban.

Igaz, vannak rossz eredményt is mutató csapvízmérések: a makói rétegvízben még mindig igen magas az arzéntartalom (amely ásványt persze más úton-módon is magunkba juttatunk, de ezzel a makóiak biztos nem vigasztalódnak meg.

A beszámoló érezhetően hangsúlyozza a vezetékes víz pozitívumait ill. a palackozott negatívumait, de a tisztánlátás végett szolidan csak úgy összegzik a vizsgálat eredményeit, hogy "nem állítható, hogy a palackozott vizek fogyasztása egészségesebb, mint a csapvíz."

FRISSÍTÉS!!!

Ez a cikk is nagyjából a fentieket erősíti meg!

 

Sz'A'

Zúgók, bukók - hogyan ne! Evezéstechnika

Félreértés ne essék: nem íróasztal mellőli nagyokosnak szeretnénk látszani, és távol álljon tőlünk az is, hogy más kárán röhögjünk, és más bénázásának bemutatásával szerezzünk olcsó "jópontokat"... Ám az alábbi videó a legjobb példa arra, hogyan lehet(ne) kenuval borulni akkor, amikor amúgy nem kellene... Most indulnak szigetközi túráink, és bár a beágyazott videóban látható szintkülönbség e túraútvonalon nincsen, kisebb-közepesebb zúgók azért igen, s a borulások többsége egy tipikus "hibára" vezethető vissza.

Az első hajó kormányosa a "vízesés" előtt még szándékosan le is fekteti az evezőt a kenuba (???), s aztán csak kapaszkodik az oldalába! Ezzel tul.képp. rábízza magát a "sorsra" (a hullámokra, a sodrásra, a víz alatti kövekre és az elsőevezősre), megadja magát! Pedig ő a "főnök", nála kellene lennie az irányításnak - nem pedig a napszemüveges srácnál, aki az evezőjével oldalt váltogatva igyekszik kormányozni...

Ugyan nem történt velük semmi "drámai", de a legtöbb kényszerű fürdőzés így szokott megesni. Pedig itt éppen az lenne a fontos, hogy mindkét evező a vízben legyen! Minél tovább, annál jobb, hogy bármikor ki lehessen támasztani akár a vízre, akár egy sziklára, és bármikor meg lehessen húzni, bármikor kormányozni lehessen egy hirtelen, erős mozdulattal. És ez nemcsak zúgóknál igaz, hanem másutt is előforduló, erősen örvénylő helyeken vagy nagyobb hullámokban - vagyis "akciódús" terepen...

A videó további részében pedig az, hogy a "kormányos" sörrel a kezében szemléli az egész történetet... na, azt inkább hagyjuk...

És ha már evezéstechnika, akkor egy másik rövidebb, pofonegyszerű kis videó az egyensúlyozásról. Arról, hogy a kenuban ülő sose adja meg magát a gravitációnak: küzdjön ellene a felső testével, a csípőjével és az evezőjével! Persze ezek alkalmazásához kell egy kis rutin, hogy reflexből működjön, de azért nem ördöngősség...

Sz'A'